A Good Charlotte is eljön a Szigetre Újabb banda mondott igent az idei Sziget Fesztiválon való fellépésre. A legfrissebb értesülések szerint a punkrock egyik fiatal képviselője, a Good Charlotte is koncertet ad. Az amerikai formáció jelenleg tavaly megjelent lemezével járja a világot, így műsoruk nagy valószínűséggel nálunk is erre épül majd. Az augusztus 10 és 17 között megrendezésre kerülő szabadtéri rendezvényre egyébként nemrég a Toy Dolls is igent mondott, illetve fellép még a The Wailers, a Brand New Heavies és Nick Cave is.
9 dolog, amivel a dugóban elüthetjük az időt
1. Dudáljunk rá egy sötétített üveges dzsipre, majd mutogassunk a mögöttünk állóra. Esetleg kezdjünk el váratlanul tolatni vonóhorgos kocsinkkal egy mienknél jóval drágább kocsi felé, ha megijed, csak ő tör össze valakit.
2. Akasszuk a Wunderbaumot a tükörre, majd próbáljuk meg úgy megfejelni, hogy rácsavarodjon.
3. Helyezzük lakáskulcsunkat a szélvédőre, majd az ablaktörlővel flipperezzünk vele.
4. Kapcsoljuk be a riasztót és próbáljunk úgy vezetni, hogy nem szólal meg. Rutinosabbak a kalaptartóra helyezett bólogató kutyával nehezíthetnek.
5. Pirítsunk tökmagot a szivargyújtón, majd a héját tömködjük be az utasoldali szellőzőbe, végül zárjuk le ezt. Aki először kinyitja, jól megjárja.
6. Próbáljunk hullahoppozni a nyakunkra akasztott elakadásjelző háromszöggel.
7. Játsszunk orosz rulettet egyszerűen. Ötletszerűen vegyünk ki egy-egy biztosítékot, majd próbáljunk meg továbbhaladni.
8. Az elsősegélydoboz segítségével öltözzünk múmiának, és díszítésként az izzókészletből dugjunk két villanykörtét az orrunkba, sávváltáskor mindenki maga elé enged majd.
9. Telefonáljunk be az Útinformba és terjesszünk rémhíreket. Például jetit láttak az Ajtósi Dürer soron.